Skip Repetitive Navigational Links

Please login

 
« Previous article

Helikon Fesztivál Hollandiában

Tuesday, April 24, 2007

A 2004.-ben megrendezett Helikoni Ünnepségek különleges helyet foglalnak el a Keszthelyi Helikon hosszú történetében. Elöször is a történelmi fontosságú idöpont miatt, hiszen az egybeesett Magyarország Európai Uniós csatlakozásával. Másodszor azért, mert közel 4500 diák és kisérö vett részt rajta, mely eddigi történetében a legmagasabb részvételi szám. Harmadszor pedig a nemzetközisége miatt. Elöször vettek részt versenyzöként külföldi diákok Keszthely testvérvárosaiból: Hof van Twente (Hollandia), Boppard (Németország), Turnov (Csehország) és Hidaskürt (Szlovákia). A 2007. év egy újabb hármas mérfölkövet jelez. 190 évvel ezelött, 1817-ben került sor az elsö Helikoni ünnepre gróf Festetics György udvarában. Az alapító korai halála (1819) és a történelem viharai miatt többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült rendszeresen megrendezni. 50 évvel ezelött, 1957 tavaszán, valószinüleg az 56-os forradalom lelkesitö hatására, néhány lokálpatrióta elérkezettnek látta az idöt a helikoni hagyomány felelevenitésére. Eleinte csak helyi szinten, de egyre inkább bövülö körben éledt fel a helikoni gondolat Az Ujkori Helikoni Ünnpségek 1992 óta kétévenként folyamatosan megrendezésre kerülnek. A 2004-es Helikon magas müvészeti szintje mély benyomást tett a holland résztvevökre, s ehhez csatlakozott még a sok felejhthetetlen élmény a versenyen kivüli találkozások alkalmával. Ezért elhatározták, hogy 2007.-ben az Overijssel Megyei Ifjúsági Zenei Versenyét (JMCO) szervezö bizottsággal együttmüködve Hollandiában is megrendezik – hagyomány teremtö szándékkal – a Helikon Fesztivált. Ez tehát a harmadik mérföldkö: ezen nagyértékü kulturális hagyomány átültetése az ´öreg Európába’, az EU egyik alapitó tagjának számitó Hollandiába. Nagy megtiszteltetés, hogy a Helikoni Ünnepségek alapitójának egyenes leszmazottja, dr. Festetics György egyetértését fejezte ki a Helikon gondolat európaszerte való továbbadásával és jelenlétével szimbólikusan átadja a Helikon fáklyát az új európai generációnak. A nyitóünnepség 2007. április 27.-én 19.30 órakor kezdödik (Waterstaatskerk, Deldenerstraat 20, 7551 AG Hengelo/Overijssel) a 2006-os Helikon födíjasok koncertjével. Az Overijssel Megyei Ifjusági Zenei Verseny (JMCO) elödöntöi és Gálakoncertje április 28.-án 10.00 – 18.00 óra között Deventerben kerülnek megrendezésre.

« Previous Article